A sűrű, sötét erdőt ilyennek képzeltem el gyermekként. A baljóslatú hangulatot és az elénk táruló látványt rémfilmekben használt hangeffektusok kísérik. Először 5-ös karakteremmel rándultam át Duskwood-ba, akkor még az Elwyn erdő felől, a folyón átúszva. Koponyával jelölt durván kinéző farkasok mászkáltak mindenfelé. Ebből arra következtettem, hogy ezek legyőzhetetlenek, vagy hordához tartozók. Persze később kiderült, hogy koponyával jelzik a nálunk sokkal erősebb lényeket.
Aztán 16-os mágusommal már nagyon erősnek éreztem magam, hogy Duskwood-ban mászkáljak. Szaladtam is egy darabig torkomban dobogó szívvel, de a sok pókháló, a komor, sötét fák és a pirossal jelzett lények gyorsan jobb belátásra bírtak... Persze nem sokáig. 17-esen már elég erősnek éreztem magam, hogy 20-as farkassal szembeszálljak. Épp nem volt szerencsém, mert egy vadul menekülő másik játékos rámhozott még két pókot is. :(
Amikor aztán elértem a 18-as szintet, bekeményítettem és sokszor élethalálharcban legyőztem már 22-es pókokat is. Persze minden győzelem után bőséges estebéd - itt mindig sötét van - és ezt leöblítendő, forrásvíz dukált.
Persze itt is voltak látványos meneküléseim, viszont az izgalom az állandó volt és óriási. 22-es voltam már, amikor megkaptam első küldetéseim a mesék kerek erdejének félelmetes verziójában. A holló dombi temetőben (Raven Hill Cemetery) tett első látogatásom alkalmával egy törpe mentett meg a biztos pókhaláltól.
A gonosz csontvázak (Skeleton Fiend) és csontvázharcosok elleni küldetést és több másikat egyedül végeztem el egy temetőben és a környékbeli dombokon. Végig azon cidriztem, hogy nehogy a hátam mögött bukkanjon elő újabb csontkollekció... Sajnos a gonoszfajtát csak Hollódombon találtam, de ott dögivel. Az egyik temetőben találtam egy 40-es jelzésű Bloody Mary-t is, azonban lélekszakadva elrohantam amikor kb. száz méterről megláttam... Mondom hogy egyedül voltam!
Jellemző, hogy a hollódombi lakosok is mind megőrültek, mert az egyik fickó póklábakból kotyvasztatott levest velem a Darkshire-i kocsmárosnál... Ez azért elég beteges szerintem.
2006-01-09
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése