Számomra elképesztően magas tapasztalati pontot szereztem azzal, hogy nálamnál négy szinttel magasabb gonosz szörnyeket gyepáltam a rohadó orchideák temetőjében. Megjegyzem, azért Darkshire lakói sem semmik, hogy így nevezik ezt a kísérteties helyet.
Mellettem egy 58-as szintű lovag is mozgatta az izmait és kíváncsian figyelte hogyan irtom ki egyenként a temetőt. Ő persze nem aprózta el, berontott a táborba, kinyírt egyet, majd nyugodtan fosztogatni kezdte, miközben a szörnyek majd hülyét kaptak ahogy próbálták ütni-vágni. Aztán felállt a préda mellől, levágott még egyet, azt is kifosztotta. Felajánlotta a segítségét, de meghajlással tudattam vele, hogy nagyon jól érzem magam most egyedül, mivel rohamléptekben haladok a 26-os szint felé.
Mindenesetre két küldetést is teljesítettem és Sven fiának sírját is megtaláltam. A küldetést mindenképp megcsináltam volna, mert a gyerekekkel történő igazságtalanság a gyenge pontom. Ennek megfelelően nem hagytam élő lelket a környéken. Meglakolt a gonosz.
Serenia-val, aki egy éjszakai tündér (elf) pap, szintén irtogattuk a környéket, amikor egy felvágott hasú kb. tízméteres óriásszörny jött szembe velünk az úton. Mögötte elhullott játékosok tetemei hevertek. Darkshire felé tartott. Megtalálta a kereszteződésben található sátortábort is. Egy ideig kíváncsian néztük a szörnyet, de aztán rájöttem, hogy miután a sátortáborral végzett, valószínűleg ránk ront. Rákiáltottam Serenia-ra, hogy meneküljön, de sajnos az íjával belelőtt a brutális szörny hátsó fertályába és magára haragította. Hátranézve csak annyit láttam, hogy lendül a bárd, majd halálhörgéssel földre omlik Serenia. A pillantás varázslattal (Blink) távolabb kerültem, majd visszamentem a holttesthez és megvártam Serenia feltámadását.
Ekkor picit elegem lett Duskwood-ból és horrorisztikus lényeiből és úgy döntöttem, nekivágok az ismeretlennek. Nyctemora észrevette, hogy Ironforge-ban vagyok és mindenképpen el akart kísérni utamra, de mondtam neki, hogy halálra unná magát, mivel lényegesen lassabban tudnánk menni, másrészt meg inkább akkor zaklatnám, ha esetleg valamilyen elit küldetést kapok és partival nem tudom megoldani. Mindenesetre megköszöntem a segítség felajánlását és miután megáldott (buff), elindultam Wetlands felé.
2006-01-11
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése