Éjfélkor nem voltam ott a kibocsátáskor, mivel nem sikerült szabit szereznem másnapra. Úgy határoztam, hogy korán reggel odamegyek és beszerzem példányom.
08:15-kor már ott voltam. Négyen bonyolították egyszerre a példányok kiadását, így is kb. 6 méteres sor állt. Amikor sorra kerültem, példányom kb. 1 perc alatt megkaptam - visszanéztem a sorra, már csak ötméteres volt.
Mivel sajnos csak este tudtam telepíteni a játékot, a munkahelyen készítettem mind a négy lemezről egy ISO-t DVD-re, nehogy olvasási probléma merüljön fel.
Az első lemez telepítésekor keményen leizzadtam. Majdnem négy! percig vizsgálta a gépemet, míg a telepítés megkezdődött. Először hibára gyanakodtam és lelőttem, de aztán kivártam. Igaz másodszorra már a vincsire másoltam az ISO-kat, hogy nehogy problémás legyen az olvasás.
Megvolt a telepítés, hangfalakon bömbölt a BC zenéje... és jöttek a patchek... újabb félóra. Az utolsó két és fél megás frissítést újra letöltötte, pedig semmit nem töröltem a gépről. Végre beindult!
Nagyfelbontásban végre előttem az intró és minden képkockáját újra élvezem. Gyönyörű és magával ragadó. Aztán belépek a játékba, vagyis csak lépnék, mert izgalmamban kétszer is rosszul adom meg a jelszót.
Ironforge kihalt - mintha az idegenek elrabolták volna az embereket - végülis ez történt - Draenei vonzás :)
Felülök a griffre, meredten bámulom a képernyőt. A griff repülési útján látszanak azok, akik most értek haza és szintén a portál felé tartanak. Tigrisemre felpattanok Blasted Lands-en és nyílegyenesen száguldok a portál felé. Mobokon átgázolva, aztán a tigrisről lepattanva, immár rohanva lépek be a portálon keresztül. Az utolsó másodpercben azért készítettem egy képet, hogy a belépésemet a portálba megörökítsem az utókor számára.
És igen, végre átléptem a portálon. Éppen valamilyen csata zajlik, mobokat ölnek tömegek, ami nekem piros, azt én is pusztítom. Nem sokáig. Jön az invite az instance-ba egy percen belül. Meg is kapom azonnal a summon-t és Outlands-es életem negyedik percében már egy instában harcolok.
Később kiderült, hogy Hellfire Ramparts. Aztán olyan éjfélfelé, miután egyikből a másikba mentünk és tobzódtunk, feloszlott a csapat és sikerült is picit körülnéznem Outlands-en. Persze csak rápillantás erejéig.
Terokkar Forest-ben megtaláltam Shattrah-t és a városnézés lassan végetért, hajnali kettőkor elmentem aludni, hogy azért a négy óra ágyban töltött idő meglegyen. Persze alig vártam az estét, hogy újra beléphessek.
2007-01-18
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése